
Fiola Attila, aki a történelmi gólt szerezte:
Nagyszerű volt látni, milyen jól játszott a csapat. Bátrabban futballoztunk és támadásban jobbak voltunk, mint kedden Portugália ellen. Csodálatos nap a mai. Remek csapatjáték kellett ehhez a fantasztikus eredményhez. Büszke vagyok a társaimra és a szurkolókra is. Életem egyik legszebb napja ez.
Sallai Roland, a gólpassz adója:
A gól előtti szituációt az edzéseken gyakoroltuk egy párszor, szerencsére ma bejött. Az egész mérkőzéshez jól állt hozzá minden egyes játékos, kiadtuk magunkból a maximumot, büszkék lehetünk magunkra. Az utolsó tíz percben is koncentráltak voltunk, szerintem megérdemeltük az egy pontot. Münchenben nyerni szeretnénk, most már tovább szeretnénk jutni a csoportból.
Kleinheisler László, akit a meccse emberének választottak:
Hihetetlen élmény volt ez a mérkőzés az egész csapat számára. Külön köszönet a szurkolóknak, nélkülük nem sikerült volna. Úgy jöttünk ki a pályára, hogy semmi veszítenivalónk sincs, nagyon örülök az egy pontnak. Nagyon jól játszottunk, voltak szép kontráink, végig egyenrangú partnerei voltunk a franciáknak. Bízom benne, hogy ez nagy erőt ad a németek elleni mérkőzésre, és remélem, jó eredményt fogunk elérni.
Nego:
Keményen dolgoztunk. A portugálok elleni vereség után tudtuk, hogy össze kell kapnunk magunkat, hogy készen álljunk a legjobbak ellen. Dolgoztunk, kielemeztünk minden apróságot. Örülünk, de van bennünk egy kis hiányérzet is, mert úgy éreztük, meg lehetett volna a győzelem is. A francia himnusz alatt dúltak bennem az érzelmek, de a kezdő sípszó után már csak a feladatomra koncentráltam. Beszéltem Griezmann-nal, és megértem a bánatát. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy jól tettük a dolgunkat, úgyhogy most jó így látnom őt.
Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya:
A magyarok az egész életüket beleadták ebbe a meccsbe. Jó nekik!
Hugo Lloris, a franicák kapusa:
Az edző azt mondta, maradjunk pozitívak. Mindent bele kellett adnunk ezért a döntetlenért. Nem azt értük el, amiért jöttünk, de meg kellett küzdenünk érte. A magyarok nagyon szervezettek voltak, és a szurkolóik segítségével beleadták a szívüket. Csalódottak vagyunk, mert győzni akartunk, de előre kell néznünk.
Antoine Griezmann, a franciák gólszerzője:
Nehéz mérkőzés volt ez a szurkolók miatt. Elszoktunk a teli stadionoktól, nem is hallottuk egymást. Egy kontrával szemben tehetetlenek voltunk, a saját helyzeteinket pedig képtelenek voltunk kihasználni. Súlyos árat fizettünk érte. Nagyszerű csapatok, nagyszerű játékosegyéniségek Európa-bajnokága ez, még a magyarok ellen sem könnyű játszani. Kicsit a legutóbbi világbajnokságra emlékeztet, ahol voltak nehéz pillanataink a csoportmeccsek során. Arra van szükség, hogy újra olyan szilárdan álljunk a lábunkon, mint a németek ellen.