
Pénteken döntött az UEFA a 2021 (2020) -as Eb végleges helyszíneiről. Ahogy azt már lehetett tudni, Bilbaótól elvették a rendezés jogát, mivel nem tudott semmiféle garanciát vállalni a nézőszámora. Helyett Sevilla ugrik be rendezőként (30% -os kapacitással).
Nagy kérdés volt a müncheni helyszín, mivel korábban a németek sem tudtak minimális nézőszámot vállalni. Fellélegezhetnek azonban a német foci drukkerek, mert végül 14.500 nézőt beengednek majd az Allianz Arrénában (maximális nézőszám: 75.000). Így itt biztosan rendeznek majd Eb mérkőzéseket.
Bilbaó mellett Dublin is elvesztette a rendezés jogát. Az ott lejátszandó 3 csoportmérkőzést Szentpétervár, míg a nyolcaddöntőt London veszi át.
„Szorgalmasan dolgoztunk a házigazda szövetségekkel és a helyi hatóságokkal a biztonságos és ünnepi környezet biztosítása érdekében. Nagyon örülök, hogy az egész kontinensen, minden mérkőzésen fogadhatunk nézőket a válogatott futball ünnepén” – idézi a közlemény Aleksander Ceferint, az UEFA elnökét.
A törölt helyszínek korábban megvásárolt jegyeinek árát az UEFA teljes mértékben visszatéríti, és az új helyszíneken elsőssbséget biztosít a korábbi jegytulajdonosoknak. Fontos megemlíteni, hogy a koronavírus miatt hatályban levő beutazási korlátozások miatt a “Follow My Team” jegytípust is törli az Európai Labdarúgó-szövetség.
Így tehát kialakult a rendező városok névsora. A magyar válogatott csopormérkőzései az alábbiak szerint fognak alakulni.
Június 15., kedd, 18.00 Budapest |
Magyarország–Portugália | |
Június 15., kedd, 21.00 München |
Franciaország–Németország | |
Június 19., szombat, 15.00 Budapest |
Magyarország–Franciaország | |
Június 19., szombat, 18.00 München |
Portugália–Németország | |
Június 23., szerda, 21.00 Budapest |
Portugália–Franciaország | |
Június 23., szerda, 21.00 München |
Németország–Magyarország |