
Nagy várakozás előzte meg a hétfői esti mérkőzést. Az Eb 4. napján Sevillában Spanyolország Svédországgal csapott össze. Korábban csak egyszer találkozott a két csapat az Európa-bajnokságok történetében. A 2008-as Eb-n a későbbi győztes spanyolok 2-1-re győzték le a svédeket. Ugyanaból a selejtezőcsoportból jutottak be a kontinensviadalra. 2019 júniusában a spanyolok otthon 3–0-ra nyertek, majd négy hónappal később Svédországban 1–1-es döntetlen született.
Ahogy arra lehetett számítani a spanyolok komoly labdabirtoklási fölényben játszottak. Az első 10 percben 88%-ban náluk volt a játékszer, ám ezt sokáig helyzetekre sem tudták váltani. A 38. percben Álvaro Morata került ziccerbe, de a kapu mellé passzolt. Nem sokkal a szünet előtt majdnem öngólt szerzett Marcos Llorente, de végül kapufára pattant róla a labda, így nem kerültek hátrányba a hazaiak.
A második félidőben is folytatódott a spanyol mezőnyfölény, de nem sikerült a svéd védelmet áttörni. Így hiába a 85.1%-os labdabirtokási arány, 1 ponttal kelelt megelégedniük a hazaiaknak az Eb talán eddigi legunalmasabb mérkőzésén.
„Ha úgy gondolkodsz az itteni harminckét fokos hőségben, hogy le akarod futballozni a spanyol csapatot, akkor totálisan naiv vagy. Egyáltalán nem szégyellem ezt a döntetlent. Amennyiben pontokat akarunk szerezni ilyen felfogásban játszó együttesekkel szemben, akkor így kell játszanunk” – nyilatkozta a meccs után Janne Andersson svéd szövetségi kapitány.
Csoportkör | |||||
jún 14, 2021 | |||||
18:00 | Lengyelország | ![]() |
1 - 2 | ![]() |
Szlovákia |
21:00 | Spanyolország | ![]() |
0 - 0 | ![]() |
Svédország |
jún 18, 2021 | |||||
15:00 | Svédország | ![]() |
1 - 0 | ![]() |
Szlovákia |
jún 19, 2021 | |||||
21:00 | Spanyolország | ![]() |
1 - 1 | ![]() |
Lengyelország |
jún 23, 2021 | |||||
18:00 | Szlovákia | ![]() |
0 - 5 | ![]() |
Spanyolország |
18:00 | Svédország | ![]() |
3 - 2 | ![]() |
Lengyelország |
SPANYOLORSZÁG–SVÉDORSZÁG 0–0
Sevilla, La Cartuja Stadion, 10 559 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
SPANYOLORSZÁG: Unai Simón – M. Llorente, Pau Torres, Laporte, Jordi Alba – Koke (Fabián Ruiz, 87.), Rodri (Thiago, 66.), Pedri – F. Torres (Oyarzabal, 74.), Morata (Sarabia, 66.), Dani Olmo (Gerard, 74.). Szövetségi kapitány: Luis Enrique
SVÉDORSZÁG: R. Olsen – Lustig (Krafth, 75.), Lindelöf, Danielson, Augustinsson – S. Larsson, Olsson (Cajuste, 84.), Ekdal, Forsberg (Bengtsson, 84.) – M. Berg (Quaison, 69.), Isak (Claesson, 69.). Szövetségi kapitány: Janne Andersson