Talán az Eb eddigi legjobb mérkőzését vívta meg egyással Hollandi és Ukrajna. Sokáig úgy tűnt, hogy a holland csapat a második félidő elején szerzett 2 góljával sima 2-0-ás győzelmet arat majd, ám a 79. percre kiegyenlített Ukrajna. A mindent eldöntő gól pedig a 85. percben érkezett holland oldalról.

Nyilatkozatok a mérkőzés után:

Az ukránok edzője Andrij Sevcsenko így nyilatkozott a mérkőzés után:

„Nagyon gyors és érdekes mérkőzés volt a mai, mindkét csapatnak rengeteg lehetősége volt. Szeretném megköszönni a játékosaimnak a hozzáállásukat, hogy kétgólos hátrányban sem adták fel a harcot – már akkor elveszíthettük volna a találkozót!”

Az ukránok szélsője, Andrij Jarmolenko is érzi a szakmai stáb elégedettségét.

„Nehéz mérkőzés volt, amelyen érzékeltük, hogy rendkívül erős rivális ellen küzdünk. Az edzői stábunk boldog a látottak miatt. Persze a vereség mindig szomorú, de nem keseredünk el, van még két meccsünk, amelyeken ugyanilyen energiával lépünk pályára. A célunk természetesen az, hogy továbbjussunk a csoportból.”

A hollandok kapitánya, Frank de Boer a Telegraafnak ezt nyilatkozta:

„Kettő–kettőnél nagyon csalódott voltam, nehéz helyzet volt. Szerencsére Denzel Dumfries remek pillanatban érkezett, és gyönyörű gólt fejelt. A tanulság az, hogy sohasem szabad hátradőlni, meg kell próbálnunk kilencven percen át nyomást gyakorolni az ellenfélre. Drágán megfizethettünk volna ezért a hibáért. Mindenesetre jó érzés győzelemmel kezdeni, az első lépést megtettük.”

Frusztrált voltam, mert már az első félidőben is szerezhettem volna gólt. De tudtam, hogy lesz még lehetőségünk, ezért készen kellett állnom, amikor eljött a pillanat”– mondta a 20-szoros válogatott játékosa, aki az első gólját szerezte a holland csapatban.

Mindig fájdalmas a hajrában kikapni, de ilyen a futball. Tanulnunk kell a hibáinkból, és tovább kell lépnünk, mert az Európa-bajnokság nem ér véget egy meccsel” – mondta Olekszandr Zincsenko, az ukrán válogatott szélsője.

Hollandia–Ukrajna 3–2 (0–0)
Amszterdam, 
Johan Cruijff ArénA, 15 837 néző. Vezette: Felix Brych (német)
Hollandia: Stekelenburg – Dumfries, Timber (Veltman, 88.), De Vrij, Blind (Aké, 64.), Van Aanholt (Wijndal, 64.) – De Roon, Wijnaldum, F. de Jong – Weghorst (L. de Jong, 88.), Depay (Malen, 90+1.). Szövetségi kapitány: Frank de Boer
Ukrajna: Buscsan – O. Karavajev, Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Zincsenko – Jarmolenko, Szidorcsuk, Malinovszkij, Zubkov (Marlos, 13.; Saparenko, 64.) – Jaremcsuk. Szövetségi kapitány: Andrij Sevcsenko
Gólszerző: Wijnaldum (52.), Weghorst (59.), Dumfries (85.), ill. Jarmolenko (75.), Jaremcsuk (79.)

Csoportkör
jún 13, 2021
18:00 Ausztria Ausztria 3 - 1 Észak-Macedónia Észak-Macedónia
21:00 Hollandia Hollandia 3 - 2 Ukrajna Ukrajna
jún 17, 2021
15:00 Ukrajna Ukrajna 2 - 1 Észak-Macedónia Észak-Macedónia
21:00 Hollandia Hollandia 2 - 0 Ausztria Ausztria
jún 21, 2021
18:00 Ukrajna Ukrajna 0 - 1 Ausztria Ausztria
18:00 Észak-Macedónia Észak-Macedónia 0 - 3 Hollandia Hollandia

 

 

június 14, 2021